Párizsban bírálta a teheneket

Párizsban bírálta a teheneket

Az elmúlt héten a párizsi Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításon és Vásáron a magyar küldöttség tagjaként a Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium delegációja is részt vett. Hazaérkezésük után élményeikről beszélgettünk az iskola vezetőivel és diákjukkal.

– A magyar delegáció vezetője Román István FM agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára volt. Vele, s Davidovics Lászlóval, a gyomaendrődi Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium igazgatójával vettünk részt a jeles kiállításon – mondta Virág Dóra, az iskola megbízott igazgatója.

– A várost Tóth Tiborné, iskolánk igazgatóhelyettese, Kenderes alpolgármestere képviselte. A kiállítás keretében az Európai Unió országai ismertették az agrárszakképzésüket és az ország jellegzetes termékeit. Itt és a párizsi magyar nagykövetségen is bemutatkoztunk. Asztalunkon kenderesi jellegzetességeket állítottunk ki. Az állatbírálati versenyre egyik 12. osztályos tanulónkat, Pataki Jánost én választottam ki. Amikor gyakorlaton voltam a farmon, feltűnt, hogy mennyire lelkiismeretesen vesz részt az állatok gondozásában. Jó kiállású, magabiztos fiú, úgy gondoltam, szakmailag is megállja a helyét. Köszönöm szaktanárunknak, Sípos Gyulának a felkészítést, hiszen csupán másfél hónapjuk volt rá. Úgy érzem iskolánk presztizse is nőtt ezzel, hogy részt vettünk a versenyen. Erősen gondolkodom azon, hogy a jövőre nézve a francia nyelv oktatását is be kell vezetni iskolánkban – mondta Virág Dóra, aki diákjuk helytállását elismerve, nyáron kéthetes franciaországi farmgyakorlati képzést is biztosít.  

Az iskola színeiben induló Pataki János abádszalóki, s most fog érettségizni.
– Hozzám az állattartás áll közelebb, otthon is gondozom a sertéseket, ellátom a baromfikat, van lovunk is. Kiskorom óta ebben nőttem fel, így nem félek az állatoktól. Amikor az igazgatónő megkeresett, hogy van ez a lehetőség, vállalom-e, azonnal igent mondtam. Bár még nem vettem részt bírálatban, nem féltem a kihívástól. Szakoktatómmal, Sípos Gyulával napi két órát készültünk, lejártunk az iskolai farmra, ahol a megkapott bírálati szempontok alapján az iskola tehénállományát értékeltem. Persze, amikor odakint megkaptam a francia nyelvű bírálólapot, az más volt. Mivel nem tanulok franciául, előtte meg kellett tanulnom a kifejezéseket. A száz versenyző között egyedüli magyarként versenyezhettem, így mindenképpen bizonyítani akartam. Bírálat közben nem zavart a körülettem lévő tömeg, csak a feladatra koncentráltam, végül a 38. helyen végeztem. Bár kevés idő volt városnézésre, de a kivilágított éjszakai Párizs nagyon szép volt, tetszett az Eiffel-torony. A kiállításon látott állatokat el tudnám fogadni, jöhetne mindegyik Abádszalókra. Ha leérettségiztem, szeretnék továbbtanulni és remélem, tíz év múlva már lesz egy kisebb saját jószágállományom.

– Ez a verseny nekem is teljes mértékben kihívás volt – árulta el Sípos Gyula. – Átnéztük hozzá az irodalmat és a gyakorlatra ott volt a farmunk 16 tehene, azokon végeztük a tesztbírálatot. Szerettük volna a legjobbat kihozni, így megkerestem az öt hazai szakember egyikét, aki hasonló bírálatokat végez, s megkértem, segítsen a felkészülésben. Bevallom, azóta picit más szemmel, kritikusan nézem teheneinket a farmon, de elmondhatom, szakszemmel nézve is nagyon jó állományunk van. A versenyen nem segíthettem Janinak, de fényképezőgépemmel igyekeztem mindent megörökíteni. Bevallom, én is szívesen bíráltam volna a versenyen – ismerte be a tanár.

/forrás: szoljon.hu – 2016. március 13. 14:12 Daróczi Erzsébet/