Pályaorientációs Nap 2022. október 10.05-06.
A Nemzeti Agrárgazdasági kamara szervezésében és támogatásával két nap leforgása alatt mintegy 100 általános iskolás diákot fogadtunk, hogy a Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Intézményben kínált szakmákat népszerűsíthessük.
Az alábbi programok kerültek megvalósításra:
Mezőgazdasági részen: lehetett lovagolni- séta kocsikázni- traktort vezetni. Kipróbálhatták a diákok a fémipari munkálatokat (saját névtáblát készíthettek, de volt szerszám bemutató-felismeréssel egybekötve. Mini farmunkon állatok felismerése, simogatása illetve növényi részek, vetőmagok felismerése.
Élelmiszeripari és vendéglátó turizmus részen:
Bekapcsolódhattak a diákok a vegyes vágott savanyúság, száraztészta készítésébe, hagyományos szilvalekvár főzésébe. Bemutatásra kerültek a diákok által készített sajtok, tejtermékek, húsipari termékek. Ezen kívül lehetett még mézest díszíteni valamint jó ízűen elfogyasztani a szakácsok által készített sajtos-tejfölös lángost.
Az ide látogató diákok a fent említett szakmák rejtelmeibe bepillantást nyerhettek, kipróbálhatták. Valamennyi diák nagyon pozitívan értékelte az iskolánkban látottakat, hallottakat, reméljük sikerült felkelteni az érdeklődésüket.