Kenderesi siker a Lovász Szakma Kiváló Tanulója Versenyen

Az idei Lovász Szakma Kiváló Tanulója Versenynek a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium adott otthont.  A rangos megmérettetésen – amelyre az ország különböző szegletéből érkeztek tanulók – iskolánkat, a Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Iskolát és Kollégiumot Kis Barbara végzős lovász tanuló képviselte.

A verseny az április 19-ei ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, majd az Equita Kft. luxusszintű fedeles lovardájában a versenyben résztvevő lovak bemutatásával folytatódott.

 A megmérettetés gyakorlati része április 20-án zajlott le. Iskolánk diákja nemcsak a díjlovaglási és a díjhajtási feladatokat teljesítette kiválóan, hanem lógondozás és lótenyésztés terén is jó szakmai tudásról tett tanúbizonyságot.  

A szóbeli megmérettetésre április 21-én került sor, amelyen a diákok szakmai elméleti ismereteikről adtak számot. Lógondozásból és lótenyésztésből beszédes tétel jutott az idei versenyzőknek. A ménesi kancák tartásáról, takarmányozásáról volt mit mondaniuk. Természetesen a ménesi körülményeket ismerő gyerekek brillíroztak feleletükben. A lovaglási és fogathajtási elméleti ismereteken belül a kezdő lovas futószáron tanításának összes ismérvéről, illetve a hároméves csikó kocsiba tanításának feladatairól hallhattak tartalmas feleleteket a bírák.

Iskolánk tanulója összességében 71 %-os eredményt ért el, s így nemcsak egy országos verseny 9. helyezését tudhatja magáénak, hanem egy sikeres szakmai vizsgát is. Gratulálunk!