2016-ban mi képviseljük Magyarországot a Párizsi Nemzetközi Kiállításon

Iskolánk képviseli Magyarországot a Párizsi Nemzetközi Kiálllításon

Iskolánkat az a megtiszteltetés érte, hogy 2016-ban mi képviselhetjük a Párizsi Nemzetközi Kiállításon Magyarországot!

Bemutatjuk a magyar agrár- és élelmiszeripari szakmákat, képzési kínálatot.
Lehetőségünk lesz személyesen találkozni a francia FM képzési felelőseivel, iskolákkal, iskolaigazgatókkal.
Szakmai értekezleteket tartunk a francia FM szakiskoláival már futó Erasmus+ diák és szakoktató programok kibővítéséről-
Diákunk Pataki János egy uniós nemzetközi csapat tagjaként részt vesz az állatbírálatban is, melyet angolul fog prezentálni.

A delegáció tagjai:

  • Román István FM helyettes államtitkár
  • Kovács Judit FM titkárságvezető
  • Davidovics László igazgató, Gyomaendrőd
  • Virág Dóra mb. igazgató, Kenderes
  • Tóth Tiborné Kenderes város alpolgármestere, szakiskola tanára
  • Sipos Gyula gyakorlati oktatásvezető helyettes, Kenderes
  • Pataki János 12. B osztályos tanuló

Jelenleg nagy lelkesedéssel folyik a felkészülés, előkészület.

Amennyiben további információ is érdekelné Önöket, úgy telefonon Virág Dóra mb. igazgató szívesen áll a rendelkezésükre: 0630 / 229-8420.

Kenderes, 2016. 02. 17.